A sejtek számára életfontosságú, hogy a környezetükből érkező ingerekre a megfelelő biológiai választ adják. Ez biztosítja túlélésüket a folyamatosan változó környezetükben. A szinte végtelen számú inger társítása a megfelelő sejtes válasszal pedig fehérjékből felépülő jelátviteli pályák segítségével valósul meg. Ma már ismerjük ezeknek a jelátviteli pályáknak a komponenseit, de a köztük létrejövő kapcsolatok törvényszerűségeit még nem. Márpedig ezek a közvetlen vagy közvetett fehérje-fehérje kölcsönhatások azok, melyek a komponenseket értelmes jelátviteli hálózatokba szervezik. A csoportomban munkatársaimmal arra vagyunk kiváncsiak, hogy a jelátviteli fehérjék hogyan alakítanak ki kapcsolatokat egymással, milyen törvényszerűségek teszik lehetővé, hogy a számtalan beérkező ingert egy viszonylag kis számú fehérjéből felépülő hálózat társítsa a lehetséges sejtes válaszok sokaságával. Kutatásaink során a klasszikus és szerkezeti biokémia módszereit használjuk.

Egy fehérje-fehérje kölcsönhatás anatómiája. Az ábra egy kölcsönható fehérjéből származó peptid darabot mutat világoskékkel, mely egy fehérje kináz felszínéhez kötődik. Ez a röntgen krisztallográfiás módszerrel atomi szinten feltárt kölcsönhatás fontos szerepet játszik a jelátvitelben. (Nevezetesen egy a sejtosztódást serkentő jelátviteli pálya működésében.)